Prológus
A várostávolodó fényei miatt
egyre jobban elhalványult Janka egyetlen útitársa, az árnyéka. Fekete magas
sarkúja a zene ritmusára koppant a töredezett aszfalton. Alig várta már, hogy
hazaérjen az egész napos hajsza után. Miután sikerült kiszakadnia
szülővárosának vaskarmai közül életszínvonala egyre jobban emelkedett. Van egy
nagyszerű vőlegénye, akit pár hónap múlva már férjeként emlegethet, van egy
közös házuk, kocsijuk, és ami a legfontosabb saját 4 lóból álló lovardájuk.
Ahogy otthona fele közeledett minden idegszála megfeszült és ellenkező irányba
húzta volna. Jankát meglepte ez az idegen, de még is ismerős érzés. A ház elé
érve észrevette, hogy valami nincs rendben ugyan is férje délutános volt, a
házba viszont még is égett a villany. Bal kezével a táskájába nyúlt és előhúzta
walther P99-ét - ami még bátyja után maradt rá- és kiélesítette. A kilincset
lenyomva a ház ajtaja néma csendbe kinyílott, lerúgta cipőjét, aminek
köszönhetően harisnyája felfutott. A falra vetülő árnyékokból ítélve ketten
tartózkodtak a házba, még hozzá férfiak. A tompa fájdalom még eljutott agyáig,
de mire felfoghatta volna, hogy mi történik vele már a földre hanyatlott
eszméletlenül.
Pár óra múlva hasogató fejfájás ébresztette. Régről ismerős falak vették
körül, mintha csak a múlt börtönébe került volna. A halvány fényben
megpillantott a földön egy tálcát rajta vízzel és fájdalomcsillapítóval, de nem
nyúlt hozzá. Ennél több esze volt. Tovább feküdt hát a kényelmetlen ágyba és
azon morfondírozott, hogy hogyan is kerülhetett ide. Tudta, hogy pár perc múlva
társasága lesz, mert látta a sarokba megbúvó kamerát ahonnan biztos figyelték.
Nem tévedett sokat. Alig telt el negyed óra és a vasajtó kinyílódott. Janka
hunyorogva nézett a fogva tartóira. Az egyik Szekrény bejött hozzá és
feltessékelte, majd kivezették egy tágas szobába. Ahogy belépett egyszerre
feltűnt neki a falon logó festmény és minden megvilágosodott előtte. Emlékek
kis patakja folyóvá duzzadt, majd egyszerre a tengerbe ömlött. A festményről
Tom meleg, még is acélos tekintete nézett le rá. Ő a helyi nyomornegyed fejese,
akitől mindenki fél. Bátya halála után ő és Janka édesanyának kapcsolata
szorosabbra fonódott és így történt, hogy lányává fogadta. Ha akkor nem veszi a
szárnyai alá akkor talán ki se tudott volna törni innen, de most akkor még is
mire vélje ezt a durva bánásmódot? Idő közben leültették egy székre. A
tölgyfaasztal mögött egy másik bőr szék helyezkedett el mögötte pedig majdnem a
teljes falat ablak díszítette. A kertbe a kardvirágok még mindig lándzsaszerűen
a magasba nyúltak, kicsit távolabb liliomok ontották magukból bódító illatukat,
melyeket most nem éreztek ott benn. Kisvártatva ajtó nyílódott és csukódott.
Janka reménykedve fordult hátra, de az őrök eltakarták a jövevényt. A ruganyos
léptek üteme arra engedte következtetni, hogy nem Tom érkezett. Mikor meglátta
maga mellett fogva tartóját szemei elkerekedtek és dühvel vegyes féltékenység
lángolt fel benne elnyomva az erőteljes vágyat, ami felszínre készült törni.
Szinte újra érezte, ahogy ajkuk egybeforr. Az akkori kisfiús vonásai eltűntek,
helyébe egy férfi arca költözött. Zöldes barna szemeibe a nagybátyáéhoz hasonló
magabiztosság fénye táncolt. Ajkai keskeny mosolyra húzódtak és vele együtt
mozdult a szája sarkába elhelyezkedő kis anyajegy, mit Janka már számtalanszor
csókolt. Jobbján most viszont egy másik lány díszelgett.
- Zólyom – biccentett
köszönésképp.
- Üdvözöllek nálam kedves Janka!
Mióta is nem láttuk egymást?
- Tudod, hogy nem szeretem a
formaságokat. Hol van Tom? – vakkantotta oda Janka, miközben végig Zólyom oldalán
álló csinibabát nézte. Szénfekete haja kócosan hullott a vállára, frufruja
enyhén a szemébe lógott. Drogos volt ehhez nem fért kétség, na meg ahhoz se,
hogy mit csináltak mielőtt bejöttek volna a szobába.
- Épp ezért hozattalak ide. – A
fiú hangja rideg, megtört volt, de ott bujkált benne a diadalittasság. – Tom
meghalt múlt héten.
- Hogy mi?- Kapta kecses kezeit
Janka a szája elé, hogy elfojtsa jajveszékelését. Szemébe könnyek gyülekeztek.
Zólyom leküzdhetetlen vágyat érzett, hogy odalépjen hozzá és átkarolja, de nem
tehette meg, nem lehetett gyenge. Főleg nem a mostani csaja és az alattvalói
előtt. Hirtelen ötlettől vezérelve mindenkit kiküldött a szobából és leguggolt
a széken pityergő lánnyal szembe. Vaskos kezét Janka remegő térdein pihentette és
felnézett annak mézes tekintetébe. – Hogy halt meg?- nyelte le könnyeit.
- Nagyon magányos volt édesanyád
nélkül és… - Hangja elcsuklott, az ő szemébe is könnyek kezdtek csillogni.-
Múlt hét pénteken főbe lőtte magát. –A lány erre még keservesebb zokogásba tört
ki. A fiú felsegítette a székről és a saját ölébe ültette. Úgy szorította
magához, mintha sosem váltak volna el az útjaik. Érezte, ahogy könny áztatott
inge hozzátapad bőréhez, de nem bánta. Apró csókot nyomott Janka feje tetejére
és mélyen beszívta édeskés illatát, melybe férfi parfümjének halvány illat
foszlány derengett. ,,Szóval neki is van
valakije” merengett el magába Zólyom. Mire észbe kapott Janka a karjaiba
aludt, mint egy kislány apja ölében. Mind a ketten felnőttek és nagyon
megváltoztak, de most a lánnyal együtt minden a régivé változott egy csapásra.
Janka mozgolódni kezdett és kisírt szemekkel nézett fel Zólyom szemébe. Egy
percig azt hitte, hogy megcsókolják egymást, de aztán kicsúszott az öléből és
egy macska kecsességével érkezett a földre.
- Mikor lesz a temetése?- Janka
most már kimért volt, csak a vörös szemei árulkodtak az előbbi gyengeségéről.
- Holnap tartom este fél 10-kor a
halálának időpontjába. –sóhajtott.
- Rendben itt leszek- Indult volna
ki a szobából, de hirtelen előtte termett a férfi és elállta az útját.
- Nem, nem te szépen itt maradsz.
A szövetség adósa vagy és ahogy elnézem elég sokkal tartozol.
- Mi?- Kerekedtek el Janka szemei-
De, hát Tom azokat ejtette, hisz miattatok meg a szövetség miatt veszett oda az
egész családom. Az apám és a bátyám is!- Magából kikelve üvöltötte és öklével
ellenfelének mellkasába vágott, aki erre egy kicsit megtántorodott hátrafelé.
- Ugyan olyan tüzes vagy, mint
amilyen voltál, ez tetszik – mosolyodott el.
- Te meg ugyan olyan bunkó- vágott
egyszerre vissza, hosszú barna tincsét hátrasimítva füle mögé. A lemenő Nap
sugara megcsillant a kis gyémánt jegygyűrűn. Zólyom pupillája összehúzódott
meglepettségében.
- Te házas vagy?
- Még nem. Júniusba házasodok, de
számodra nincs meghívó.
- Csillagom!- Mondta nyájasan-
Neked nem lesz semmilyen esküvőd, ha addig le nem perkálod a pénzt, amivel
tartozol. Tudod belőlem kiveszett az az elegancia, ami Tomba meg volt. Meg
nagylelkű se vagyok.
- Nem fogok neked dolgozni-
Ellenkezett Janka, bár minden vágya az volt, hogy újra visszakerülhessen a
kerékvágásba. Azok a bulik, az autók, a drogok, az egekbe szökött adrenalin, a
Balaton parti éjszakák és Ő, Zólyom. Ezzel szemben viszont ott volt a vőlegénye,
az otthona, a munkahelye és a lovai. Egy tökéletes élet építőkövei, ahol
biztonságba felnőhet egy, vagy akár több gyerek. Ott van minden, amire
kislányként vágyott, vagy is hát azt hitte, hogy vágyik. Az ajtóba megjelentek
az őrök és karon ragadták. Nem rúg-kapált, mert eléggé el volt foglalva a saját
gondolataival. Kivezették a tojáshéj színűre festett folyosón keresztül, be a
hálószobába, ami bűzlött a tesztoszterontól. A földön használt és csomagolt
óvszerek hevertek, piás üvegek és fecskendők kíséretébe. A franciaágy mellől egy
kis ajtó nyílt, amely egy égszínkék szobába vezetett. Itt se volt ablak, de egy
kényelmes ágy és TV töltötte ki a teret. Jankát belökték oda és az ajtó
bezárult mögötte.
